Jó napot!
Ma este ellátogattam a békejel nevű összejövetelre. Volt benne stenk az biztos. Ez egy civil megmozdulás az erőszakmentesség jegyében. Ma a kínai hadsereg, Tibetben több mint ötven éve zajló holocaustja ellen gyújtottunk fáklyát. Legalábbis én azért. Azon gondolkoztam, hogy mégis miféle erőszakmentesség jut eszébe valakinek, akinek éppen megbasszák a feleségét. Nehéz ügy. Nálam akkor dobta le a láncot az agyam, mikor meghallottam, hogy Kínában olimpiát rendeznek. Hát ezt már mégis hogy? Egyáltalán kinek jut eszébe egy olyan országot az olimpia közelébe engedni, ahol mai napig munkatáborok működnek, és amelynek hadserege az elmúlt fél évszázadban, beleértve a tegnapi és a mai napot is, Tibetben több mint másfél millió ember életét oltotta ki. Mindenféle különösebb indok nélkül, Buddhisa kolostorokban, buddhista szerzeteseket vernek bucira és gyilkolnak meg, ezeréves ereklyéket pusztítanak el. Egy erőszakmentes dolog azért eszembe jutott.
Innen üzenem az összes sportolónak, aki kijutott és el is megy a pekingi olimpiára, hogy egyúttal menjen el a jó büdös picsába is. Sűrű, tömött sorokban. Értem én, hogy mennyi befektetett munka, edzés meg miegymás van amögött, hogy valaki egy sportpályafutás csúcsát elérje. Az a helyzet kedves MOB és NOB és kedves olimpikonok, hogy a pekingi olimpia, mindenféle eredményetektől függetlenül, sportpályafutásotok legalja lesz. Ki más tudná jobban, mint egy sportoló, hogy ép testben ép lélek. Itt a lehetőség, hogy bebizonyítsa az élsport, hogy a mondás igaz. Valamint itt a lehetőség az ellenkezőjére is. Kedves olimpikonok. Döntsétek el, hogy talmi dicsőségért részt vesztek a pekingi játékokon, vagy valódi sportemberként, emberként bojkottáljátok azt, és lesz még lehetőségetek a tükörbe nézve emberi arcot látni.
