SZOPOL

Ahogy elnézem szolgáink, a politikusaink homokozását, felmerül bennem egy dolog. Ha valaki mondjuk hivatásos jogosítványt akar szerezni, mindenféle vizsgálaton kell részt vennie.  Úgynevezett pályaalkalmassági procedúrán kell keresztül mennie. Mert ugye feltételezhető, hogy az illető munkaszerűen űzi majd a gépkocsivezetést, így aztán jó tudni, hogy az illető nem borul ki egy piros lámpa láttán, és elégtételt véve a világon nem kaszálja le a zebrán áthaladó gyalogosokat. A vizsgálat célja tehát az, hogy hosszú időt az töltsön a közúton, akinek ténykedése a lehető legkevesebb veszéllyel jár embertársainkra nézve. Mert egy adott szituációban emberéletekről dönthetünk. Akár egy országgyűlési képviselő, miniszter vagy maga a miniszterelnök. Tehát vajon mi az oka annak, hogy ahhoz, hogy valaki közszolgálatot lásson el az előbb említett szinteken, nem kell pszichológiai vizsgálaton átesnie. Mert ha valahol, akkor a parlamentben minden egyes szavazáskor emberek életéről döntenek. Nem beszélve egy szarul sikerült nyilatkozatról. Vagy a jelenlegi játszóterezésről (kormányválságszerűség). Elég egy rossz mondat a tv – ben és gyengül a forint. Ezzel meg gyengül a kosztpénz, ha mondjuk a családi autó svájci frank alapú hitelből áll a garázsban. Szóval látva parlamenti közszolgáink lassan két évtizede tartó ámokfutását, indítványozom, hogy vezessék be a közszolgálatot ellátó személyek alkalmassági vizsgálatát, mondjuk országgyűlési képviselőtől felfelé. Pusztán azért, hogy csak mentálisan arra alkalmas személyek dönthessenek az életemről. Vagy lehet, hogy van ilyen? Akkor még nagyobb a baj!

Jó napot!

Ma este ellátogattam a békejel nevű összejövetelre. Volt benne stenk az biztos. Ez egy civil megmozdulás az erőszakmentesség jegyében. Ma a kínai hadsereg, Tibetben több mint ötven éve zajló holocaustja ellen gyújtottunk fáklyát. Legalábbis én azért. Azon gondolkoztam, hogy mégis miféle erőszakmentesség jut eszébe valakinek, akinek éppen megbasszák a feleségét. Nehéz ügy. Nálam akkor dobta le a láncot az agyam, mikor meghallottam, hogy Kínában olimpiát rendeznek. Hát ezt már mégis hogy? Egyáltalán kinek jut eszébe egy olyan országot az olimpia közelébe engedni, ahol mai napig munkatáborok működnek, és amelynek hadserege az elmúlt fél évszázadban, beleértve a tegnapi és a mai napot is, Tibetben több mint másfél millió ember életét oltotta ki. Mindenféle különösebb indok nélkül, Buddhisa kolostorokban, buddhista szerzeteseket vernek bucira és gyilkolnak meg, ezeréves ereklyéket pusztítanak el. Egy erőszakmentes dolog azért eszembe jutott.

Innen üzenem az összes sportolónak, aki kijutott és el is megy a pekingi olimpiára, hogy egyúttal menjen el a jó büdös picsába is. Sűrű, tömött sorokban. Értem én, hogy mennyi befektetett munka, edzés meg miegymás van amögött, hogy valaki egy sportpályafutás csúcsát elérje. Az a helyzet kedves MOB és NOB és kedves olimpikonok, hogy a pekingi olimpia, mindenféle eredményetektől függetlenül, sportpályafutásotok legalja lesz. Ki más tudná jobban, mint egy sportoló, hogy ép testben ép lélek. Itt a lehetőség, hogy bebizonyítsa az élsport, hogy a mondás igaz. Valamint itt a lehetőség az ellenkezőjére is. Kedves olimpikonok. Döntsétek el, hogy talmi dicsőségért részt vesztek a pekingi játékokon, vagy valódi sportemberként, emberként bojkottáljátok azt, és lesz még lehetőségetek a tükörbe nézve emberi arcot látni.